A zene meghatározza az esküvődet

A zenekar kiválasztása nem csak zenei ízlés dolga, azaz ne kizárólag a repertoár alapján döntsetek! Ugyanazt a slágert mindenki egy kicsit másképp adja elő. Zenekarunk egyedülálló abban, hogy zenészeink között hat szólóénekes is található, akik felváltva énekelnek a fellépés során – ki-ki a hozzá legközelebb álló stílusban. Ezáltal az eredeti hangzást élethűen tudjuk megidézni, és rendkívül változatos műsort tudunk Nektek nyújtani. Válasszuk ki együtt az esküvői repertoárotokat, hogy azokra a slágerekre bulizhassatok, amik igazán közel állnak a szívetekhez, legyen az modern vagy örökzöld! Ismerjétek meg a zenekar tagjait, akik mindannyian azon lesznek, hogy tele legyen a táncparkett, felhőtlen legyen a hangulat, és akik esetleg nem bírják az iramot, azoknak is egy igényes zenei élményben legyen részük.

Teljes körű rendezvénytechnikai szolgáltatást is tudunk nyújtani. A hangosítással és a fénytechnikával együtt, színpad- és vetítéstechnikai rendszereket is kivitelezünk.

TECHNIKA – AMITŐL MEGSZÓLAL

Az esküvői zenekar szakmai tudása csak a kiváló minőségű technikai eszközökön keresztül tud érvényesülni. A Vegas megrendelésével nem csak zenében, hanem technikai szinten is prémium minőséget kaptok. Természetesen ezek az eszközök, technikussal az egész esküvő alatt rendelkezésre állnak beszédekre, videofilm hangjának bejátszására, stb. A polgári szertartás hangját sem szükséges külön megrendelni, örömmel segítünk ennek megszervezésében is.

A tánctér hangulatát nagyban befolyásolják a fények. Egy rosszul kivilágított teremben éppen olyan kellemetlen tartósan időt tölteni, mint a sötét homályban. A jól kigondolt és a dekorációval is összhangba hozott fénytechnika azonban szabályosan becsábítja a táncoslábú vendégeket a táncparkettre.

Fénytechnikában már az alap csomag is ledes színpadi fényeket tartalmaz, de bármit meg tudunk valósítani-fényhidakkal, robotlámpákkal-igazi fényshowt létrehozva az esküvőn. A tánctér méretei nagyban meghatározzák, hogy mit érdemes telepíteni, ezért ajánlatot kiegészítő fénytechnikára egyeztetés után tudunk adni.

Teljes körű rendezvénytechnikai szolgáltatást is tudunk nyújtani. A hangosítással és a fénytechnikával együtt, színpad- és vetítéstechnikai rendszereket is kivitelezünk.

ZENEKAR ÉS DJ., HOGY KEREK LEGYEN A BULI

Egy esküvő a legtöbbször hatalmas közös bulizásba torkollik. Ha nem is az egész násznép, de a „kemény mag” akár reggelig is bírhatja. A zenének kiemelkedő szerepe van abban, hogy a bulira hogyan fog visszaemlékezni a násznép. Ezért nagyon sok múlik mind a zenekaron, mind a DJ személyén.

Mi arra törekszünk, hogy garantált legyen a jó buli egész este, vagy akár reggelig is. Ezért gondoskodunk róla, hogy folyamatosan tele legyen a táncparkett, és ne legyenek szünetek a buli alatt. Az egyes zenei blokkok között profi lemezlovasunk fogja forrón tartani a hangulatot, aki akár reggelig is zenél majd Nektek.
“A zenekar és profi lemezlovasunk gondoskodik róla, hogy folyamatosan tele legyen a táncparkett, és ne legyenek szünetek a buli alatt.”

Egy lagzin válogathatunk a zenei repertoárból. Ne féljünk a stílusok közötti ugrálástól. Minél színesebb a zenei lista, annál fűszeresebb lesz a vendégeink hangulata is. Ami pedig a legfontosabb, hogy nem lesz unalmas. Már pedig egy unalmas zenei lista a legnagyobb parti gyilkos a világon.

És mi lesz a zenével a buli előtt? Erre se legyen gondotok: a meghittebb pillanatokhoz gondoskodunk róla, hogy megfelelő háttérzene társuljon.

Teljes körű rendezvénytechnikai szolgáltatást is tudunk nyújtani. A hangosítással és a fénytechnikával együtt, színpad- és vetítéstechnikai rendszereket is kivitelezünk.

NYITÓTÁNC

Az esküvőn a nyitótánc meghatározó, éppen ezért egyáltalán nem mindegy, hogy milyen zenére táncoljátok. Eszetekbe jutott már, hogy akár élő zenére is táncolhatnátok a nyitótáncotokat? A jó hír, hogy mi már készültünk az esküvőtökre, és összeszedtünk néhány olyan dalt, ami ideális lehet erre a fontos pillanatra. Ezek a zeneszámok nem tartoznak a tipikus nyitótáncdalok közé, így még egyedibbé és különlegesebbé varázsolhatjátok velük a saját táncotokat. Ezek természetesen csak inspirációk, szívesen eljátszunk más általatok választott dalt is. Biztosan felmerül Bennetek a kérdés: hogyan válasszunk nyitótáncot? A legjobb, ha egy olyan dalt választotok ki, amelyikhez fűződik valamilyen személyes élményetek.

Egy közös dal, egy olyan zene, ami mindkettőtöknek felidéz valamilyen szép emléket. Ha nincs ilyen, akkor úgy válasszatok, hogy abban a dalban fel tudjatok oldódni. Hiszen elsősorban arra kíváncsi mindenki, hogy milyen jó páros vagytok – és egyáltalán nem a tánctudásotokra. “A nyitótánc lényege, hogy lássa mindenki, milyen jó páros vagytok – így válasszatok zenét is.”

Íme 10 olyan dal, amik elsőre lehet, hogy szokatlanok, de bátran lehettek egyediek velük: Táncoljatok nyitótáncot élő zenére! A Vegas Showband számos esküvőre tanulta már meg a pár kedvenc dalát és játszottuk élőben a nyitótáncot. Mi ezeket a dalokat ajánlanánk Nektek:

Nothing’s gonna change my love for you

Your song

You are my destiny

Just the way you are

At last You light up my life

Endless love

I will always love you

What a wonderful world

Only you

Teljes körű rendezvénytechnikai szolgáltatást is tudunk nyújtani. A hangosítással és a fénytechnikával együtt, színpad- és vetítéstechnikai rendszereket is kivitelezünk.

A TI SAJÁT DALOTOK

Egy igazi dalszerző bújt el Bennetek? Szép története van a megismerkedéseteknek és az esküvőig vezető útnak? Írjuk meg közösen egy dalban! A Vegas Showband tagjai között dalszerző is akad, akinek a segítségével akár saját dalotok is lehet az esküvőn. Szeretnétek meglepni a vendégeiteket, szüleiteket, de nincs saját dalötlet a fejetekben? Írjátok le nekünk, hogy miről szóljon, és mire hasonlítson, dalszerzőink pedig megírják a különleges esküvői dalt számotokra, amely egyszeri és megismételhetetlen lesz.

Teljes körű rendezvénytechnikai szolgáltatást is tudunk nyújtani. A hangosítással és a fénytechnikával együtt, színpad- és vetítéstechnikai rendszereket is kivitelezünk.

BESZÉLGESSÜNK AZ ESKÜVŐRŐL

Szeretnétek közelebbről is megismerni minket? Gyertek és nézzétek meg egy fellépésünket!

Találkozzunk, és egy kávé mellett beszélgessünk Rólatok, a Ti nagy napotokról, az elvárásaitokról, mi pedig megosztjuk veletek azt a tudást, amit az elmúlt 15 év esküvőin szereztünk.

A legfontosabb, hogy kialakuljon közöttünk a feltétlen bizalom, és megértsük, hogy pontosan mire van szükségetek. Ez lehetővé teszi majd, hogy felvillanyozzuk életetek egyik legfontosabb eseményét, és csináljunk egy észbontó bulit.

Keressetek minket bátran, hogy megbeszéljünk egy alkalmas időpontot! Várjuk a találkozást!

Teljes körű rendezvénytechnikai szolgáltatást is tudunk nyújtani. A hangosítással és a fénytechnikával együtt, színpad- és vetítéstechnikai rendszereket is kivitelezünk.